Géza egy ponton nem tudta központosítást végrehajtani. Uralmának kerékkötője volt az a rendszer, hogy az ország egyik-másik részén Árpád-házi hercegekkel kellett osztoznia.

Ami a kabarok lakta tiszántúli dukátust illeti, sem történeti adat, sem Árpád-házi személyneves helynév nem árulja el, hogy Géza trónra lépése után kiosztotta-e valakinek. A Nyugattal való kiegyezés után viszont megnőtt a nyitrai rész kereskedelmi forgalma, s ezentúl a trónörökösök ezt a nagyobb vámjövedelmet biztosító tartományt választották maguknaic. Hogy Mihály mint rangidős herceg egy ideig birtokolta-e, azt legfeljebb sejthetjük, de határozottan nem állíthatjuk. Idő előtti halála mindenesetre levette gondját Géza válláról. Annál nagyobb súllyal nehezedett rá a soron következő herceg, Koppány igénye mindenre, ami "a régi törvény" értelmében a rangidőst megilleti.

Koppány származása régóta vitatott kérdés a magyar történettudományban. Abból a tényből, hogy Géza fejedelem halálakor a nagyfejedelemségre pályázott és Géza özvegyét követelte magának, a nomád öröklési rend ismeretében arra kell következtetnünk, hogy Árpád-házi herceg volt.

A trónra a keleti társadalmakban elterjedt szeniorátusi öröklési rend alapján tarthatott igényt. Eszerint a patriarchális nagycsalád élén mindig a legidősebb vezetésre alkalmas férfi áll, és a vezetés nem apáról fiúra száll hanem rendszerint bátyról öccsre vagy unokaöccsre. Az állattartó társadalmakban ennek a szokásnak az adta meg az értelmét, hogy a nagyszámú állatállomány nyári legelőre hajtása és a legelőterülét megvédelmezése mindig érett, tapasztalt vezetőt kívánt. Méltán írja Konstantin császár a nomád besenyőktől; hogy náluk a hatalom mindig a legidősebb férfirokonra száll. Bár a magyar társadalom nem volt tiszta nomád, mint a besenyő, a vezető réteg a styeppei nomád társadalmakból vált ki, és annak hagyományait hozta magával. Ezek a hagyományok pedig olyan erősek voltak, hogy a görög Kinnamosz még a XII. században is leírhatta II. Géza király öccsének és fiainak egymás elleni küzdelmeiről szólván, hogy a magyar trónutódlást nem a primogenitúra, hanem a legidősebb báty uralma, a szeniorátus jellemzi.

A szeniorátussal keleten együtt járó "levirátus" vagy levirházasság szokása értelmében a megözvegyült asszonyt elhalt férjek öccse vagy soron következő unokaöccse örökli, akkor is, ha már van felesége. A levirátus ezek szerint többnejűséggel kapcsolatos. E házassági rend fenntartását a pusztai társadalmakban az tette szükségessé, hogy a férjezett asszony hozományával és gyermekeivel férje nagycsaládjának, ill. nemzetségi alcsoportjának ága lett, s e közösség érdekeit sértette volna, ha az asszony gyermekeivel és javaival együtt hazatért volna saját rokonságához. De a gyermekek felnevelése is biztosítva volt, ha az özvegy ura halála után automatikusan ifjabb sógorának - mint Magyarországon némely vidéken a közelmúltig mondták - "kisebbik urának" felesége lett. Ez kedvező esetben az asszony házaséletének folytatását jelentette, népesedési szempontból pedig azt eredményezte, hogy a család akkor is fennmaradt, ha egy háborús katasztrófa során a férfinép zöme odaveszett.

Koppánynak a szeniorátus és levirátus jogán támasztott igénye tehát Árpád-házi eredetét valószínűsíti. Ugyanezt igazolja a Magyar Krónika alábbi megjegyzése: "Koppány pedig fia volt Tar Zerindnek, aki Géza fejedelem életében a dukátust bírta." Mivel Koppány életkorban Géza és István között helyezkedett el, Zerind Gézánál idősebb volt, s így valószínű, hogy még Taksony idejében birtokolta a biharal-dunai dukátust, akkor, amikor az ifjabb Géza a nyitrai részen országolt.

Mivel a krónika nem közli, hogy Zerind melyik Árpád-unoka fia volt, e tekintetben bizonytalanság uralkodik. Az biztos, hogy nem Taksony öccse volt, mert akkor a Konstantin császár által közölt családfán szerepelne, s annak, hogy Taksony fiának tekintsük, mind a krónikás hagyomány, mind kronológiai meggondolások ellentmondanak.

 Koppányról nevezett szállások: a hajdan Tolnához tartozó Török-Koppány hercegi birtokközpont, a baranyai siklósi hegyek déli lejtőjén fekvő Koppány és a Bakony nyugati lejtőjénél lévő Koppány volt udvari birtok mind Tevel és Tormás mellett fekszenek, s így ennek alapján Hóman feltette, hogy Zerind Árpád legidősebb fiának, Tarhosnak az ágából ered, s így Tevel fia és Tormás öccse lehetett.

Azon az alapon, hogy Koppány a somogyi dukátust bírta és Somogyország 955 előtt Fajsz fejedelem uralmi területe volt, korábban a Fajsztól való származtatás mellett foglaltam állást. Somogy azonban inkább tekinthető Koppány hercegi javadalmának, amolyan harmadik dukátusnak, semmint családi örökrésznek, s az a körülmény, hogy Fajsz szállásai közelében nem találunk Koppányra utaló szállásokat, inkább az előbbi nézetet erősíti. Mellette még az is felhozható, hogy az augsburgi csatavesztéssel az Árpád-fiak négy ága közül kettő lehanyatlott: az Üllő-ágbeli Lél és a Jutas fia Fajsz köréhez kapcsolható Súr katonai kíséretét veszítette, viszont a Tarhos-ágbeli Tormás és Zolta fia Taksony hadereje érintetlen maradt. Ha tehát Taksony fiának, Gézának rivális rokonsága maradt, az elsősorban Tarhos ágából vezethető le.

Géza valószínűleg Zerind halála. után nyerte el a_ bihar-al-dunai dukátust, és amikor 971 táján uralomra lépett, a gyermekkorban lévő Koppánynak ott juttatott szállásokat, ahol elődei 955 előtt birtokoltak. Maga Géza birtokba vette a Duna partvonalát Tolnában és Baranyában is, és ez lehet a magyarázata, hogy Koppány nem a parton létesített szállásokat, mint elődei, hanem nyugatabbra.

Csaknem bizonyos, hogy 972-ben amikor Géza f vette a keresztséget, Koppányt is megkeresztelték. Erre látszanak utalni a "Szent Gál" templomok a baranyai Koppányhoz tartozó vízvidéken. Kérdéses azonban, hogy a felcseperedő Koppány menynyire vált kereszténnyé, mennyiben hatott rá a latinnal szemben álló görög kereszténység, amely Tormás herceg révén a baranya-tolnai részeken is gyökeret vert, és mennyiben maradt pogány. Minthogy uralmi ambícióit a pogány ideológia támogatta, bizonyára e felé fordult, akármilyen hatás érte is gyermekkorában.

A Géza és Koppány közötti ellentét István születésével fogant meg és növekedésével bontakozott ki, amikor - mint annyiszor korai történelmünkben - felmerült az utódlás két alternatívája, vajon a régi törvény szerinti szeniorátus vagy a keresztény társadalmakban dívó elsőszülöttségi rend érvényesüljön-e.

Az Istvánnak keresztelt Vajk születési évéről egykorú feljegyzés nem maradt fenn. Kérdéses, hogy egyáltalán feljegyezték-e Sarolt magzatainak világrajöttét, hiszen a nagy gyermekáldás és halandóság mellett nem lehetett tudni, hogy az újszülött megéri-e a holnapot, s a csecsemő a következő tavaszt. A tárgyban legilletékesebb Szent István nagyobb legendájának írója 1080 körül bizonyára feljegyezte volna hőse születési évét, ha megbízható adat állott volna rendelkezésére, hiszen Géza és Szent Adalbert halála évét (997), amelyről biztos tudomása volt, megadta. Ezért a később feljegyzett és csak XIII-XIV. századi kéziratokban reánk maradt67, 969 és 975 évadatoknak nincs komoly hitele.

`István születési idejét illetően születési helye ad némi fogódzópontot. Az 1100 körül írt kislegenda szerint Esztergomban született. Ha ezt a jellegénél fogva több hitelt érdemlő hagyományt vesszük alapul, akkor István születési ideje csak Esztergom alapítása utánra tehető márpedig az esztergomi székhely.Taksony halála és Géza Nyugat felé fordulása, tehát 972 után keletkezett. llyen módon a XIII. századi lengyel évkönyv 975-ös.é.vszá_m_a közelebb áll a valósághoz, bár ez sem tekinthet8 biztos adatnak. A magyar források egyöntetű vallomása arról, hogy István 997-ben a gyermekkort nemrég háta mögött hagyó ifjúkorban lépett uralomra, 975-nél néhány évvel későbbi születési időpontra enged következtetni.

István ugyan apja és anyai nagybátyja után a Stephanus nevet kapta, családja és a nép azonban vajk néven emlegette. Gyermekkorát bizonyára szülei udvarában töltötte, s azt, hogy a családi politikában mettől kezdve szántak szerepet neki, nem tudjuk.

Mihály halálával és István felserdülésével következett be a döntő lépés a szeniorátusi rend áttörésére. Géza a nyitrai dukátusba Koppány mellőzésével. Feltehetően itteni szállásainak emlékét őrzi a Zsitva melletti vajk és a Pozsony megyei Vajka helynév. Ugyanakkor lstván megkapta a tolnai uradalma a XII. századig a trónörökös jussa volt. Itteni birtoklásának emléke lehet a Tolna vár és "Tarhacsia" melletti vajka puszta.

A mellőzött Koppány, bizonyára már ezt megelőzően, a forgalmi jelentőségét vesztett "Somogyországot" kapta hercegi jussként.

Somogy területe az Arpád korban sokkal nagyobb volt, mint manapság. Nemcsak a Balaton és a Dráva között húzódott, hanem Dráván túli része a Száva-vidékig, ill. Zágrábig elnyúlt, és mindenkori ura nyesttel adóztatta az itt lakó szlavón, magyarul "tót" nemzetségeket. Koppánynak somogyi hercegségéért cserében valószínűleg le kellett mondania másutt levő szállásairól. A mellőzöttség feszültséget támasztott Géza és Koppány között, aminek sajátos emléke marad a Dunántúl településtörténeti képén.

Géza Koppány te " Somogyországot várakkal, katonai segédekkel és törzskatonaság falvainak sorával zárta körül. Legfeltűnőbb három vár építése Somogy megye határánál, melyek a Géza központjaiba vezető hadi utakat zárták el: a Székesfehérvárra vivő utat Úrhida vár, a Somogyból Pécs felé vezetőt Váty vár, és a Zalavár felé irányulót Kolon vár zárta el. Úrhida várat, mely Szabadbattyánnál a Sárvíz átkelőjét zárta el, már István király egyik 1009-i oklevele említi. Úrhidától Tolnáig a Sárvíz bal partját hosszú csíkban besenyő telepek láncolata őrizte.

A sármelléki besenyőket a XII. század végétől említik oklevelek; a XIV. században külön besenyő ispánságot alkottak. Idekerülésük régi problémája a magyar településtörténetnek, mert a besenyők határőr szolgálatot láttak el, s a Sárvíz közelében pedig nincs országhatár, csak a Koppányt uraló "Somogyország" határa. Valószínű, hogy a Tonuzabával bejövő besenyőket először a nyugati határ védelmére helyezték el, majd az osztrák végek feladásakor áttelepítették őket az ország szívét védő belső védelmi vonalra.

A Szigetvár közelében levő Váty vár, melynek maradvány sánca Nagyváty falu határában néhány éve még állott, az Árpád-korban egy székely ispánság és a vátyi esperesség központja volt. A határőr székelyek letelepítése Somogy és Baranya érintkező sávjára ugyanolyan "szabálytalan" jelenség, mint a besenyőké a Sárvíz mellé

, és csak Koppány bekerítésével indokolható. Kolon vár, mely ott épült, ahol a Zala folyó a Kis-Balatonba torkollt, a középkorban jól ismert hídvégi átkelőt zárta el.

A Zala, Veszprém, Fejér és Tolna felé nyíltan maradt határvidéken törzsi helynévveljelölt katonai települések láncolatát találjuk; ezek egyrészt a magyar Kér és Keszi törzsből, másrészt a katonai segédnépek Kozár, Örs, Berény, Káloz, Ladány, Ság, Székely, Besenyő és Tolrnács törzseiből valók. Alsóörs és Úrhida között egymástól 5 km-re helyezkednek el e katonai telepek, s nagyon lehet, hogy ekkor ültették Veszprém vár kelet felé néző előterébe a két Kér falut, a Séd völgyében Hajmáskért és délebbre a Kéri erdőn túl fekvő települést. A törzsi helynevek láncolata valamivel ritkábban a Sárvíz jobb partján és alább Tolna megye nyugati felében is folytatódik, de itt, a koppányi uradalom területén feltűnő katonai telepekről nem tudjuk eldönteni, hogy Koppány országának bekerítésekor vagy területének megszállásakor kerültek ide. Egyik-másik itt feltűnő törzsi helynév (pl. Bábony-megyer, Kis-Jenő) korábbi telepítés is lehet.

A fent ismertetett településtörténeti jelenségek eléggé szemléltetik, hogy 'za Koppányt teljesen elszigetelte számottevő katonai erővel tartotta sakkban. A katonai és segédnépek felsorakoztatása azt bizonyítja, hogy Géza megőrizte uralmát a dukátus népei felett, hogy majdan fiának adja át.

István felserdülésekor - a nagylegenda szerint akkor, amikor a puer korból az

adolescens korba lépett át, tehát 14-15 éves korában -Géza "összehívta Magyarország főembereit a következő renddel", azaz a vitézekkel együtt, és "közös tanácskozás" után lstvánt jelölte utódjául, amire esküt is vett tőlük. Ismerve Géza és Sarolt önkényuralmát, ez főember, maga Koppány sem térhetett ki.

A trónutód választásának egyetlen ismert magyar rítusa a pajzsra emelés volt. Konstantin császár szerint Levéd lemondó nyilatkozata után Árpádot a vezérek még Álmos életében emelték pajzsra. A pajzsra emelés Bizáncban a választott császárok kikiáltásának rítusához tartozott, de a germánok között is szokásban volt; a német hercegek a X. századig gyakorolták olyan esetben, ha a trónutódlásban a jogfolytonosság megszakadt, és az új jelöltet legalizálni kellett. Minthogy a Bulcsú és Tormás " f herceg által Bizáncban elmesélt eset szintén ilyenféle helyzetet jelenít meg - akár megtörtént az eset, akár nem -, majdnem bizonyos, hogy a magyar urak is csak akkor gyakorolták a pajzsra emelést, ha az utódlásban törés következett be: az uralkodócsalád kihalt, vagy a soron következő legidősebb férfiutódot mellőzték. Géza idejében a "régi törvény" szerinti utód Koppány lett volna, Géza azonban mellőzte őt, bizonyára azzal a megokolással, hogy nem alkalmas utód. Mivel a keleti és nyugati társadalmak a trón betöltésekor egyaránt előfeltételnek szabták az alkalmasságot (idoneitas), más szóval rátermettséget, Géza ennek hangoztatásával joggal élhetett, mert nagyon is kérdéses volt, hogy a pogány szokásokhoz húzó Koppány folytatja-e a pogányság elleni harcot, amit Géza elkezdett, és követi-e azt a politikai vonalat, ami adott időszakban Európa barbárabb felén az egyedüli út volt egy ország megőrzésére. .

Nem tudjuk, hogy István trónutóddá 'elölése melyik évben történt, de valószínű, hogy ezt nem sokkal követte házassága.